Egyéb

Hitoktatói kerekasztal-beszélgetés a szegedi Gál Ferenc Főiskolán

2017. 03. 09-én az iroda és a KHTK (Kortárs Hallgatói Tanácsadó Közösség) szervezésében “Hitoktatói kerekasztal-beszélgetés”-t tartottunk a szegedi Gál Ferenc Főiskolán. Az alkalmon, amelynek célja a pályaszocializáció volt, a szép számban megjelent hallgatók kötetlenül kérdezhettek a hitoktatóktól, érdeklődhettek nehézségeikről, örömeikről, meglátásaikról és lehetőségeikről.

Az egyházmegye hitoktatóit Garainé Jung Gabriella, Katona Attila, Piros Andorján és Szögi Ildikó képviselték, a beszélgetés moderátora pedig az egyházmegye oktatási helynöke – és kateketikai referense -, Serfőző Levente volt.

Köszönjük a szervezést Tandari-Kovács Mariannak és a KHTK-nak, valamint a lehetőséget és a helyszín biztosítását dr. Kozma Gábor Rektor Úrnak!

Az eseményről a szegedma.hu is beszámolt, a cikket itt találjátok!

 

Share