“Ne beszélj többet Jézusról, mint Jézussal” – Bemutatkozik Bodorné Ternai Sára

2017 szeptemberében induló sorozatunkban egyházmegyénk katekétáit szeretnénk bemutatni, akik személyes írásukon keresztül mesélnek arról, mit is jelent számukra hitoktatónak lenni. Első vendégünk Bodorné Ternai Sára csongrádi hitoktató volt, aki személyes élményei mellett arról is megosztotta gondolatait, milyen vezérfonala van a gyermekek hitre nevelése kapcsán.

 

Bodorné Ternai Sára vagyok, Csongrádon élek a férjemmel és 3 fiammal. Kisebb kihagyásokkal immáron 10 éve dolgozom hitoktatóként, és bár voltak elbizonytalanító helyzetek, jelen pillanatban sincs más, amit szívesebben csinálnék, mint a hitoktatás. Mondom ezt annak ellenére, hogy a gyengeségeim és a hiányosságaim tudatában időnként pironkodom az Úr előtt, és gyakran tartom magam alkalmatlannak – aztán persze, amikor elérnek a kegyelem-teljes sikerélmények, merem hinni, hogy itt a helyem. Természetesen tudom, hogy sokan vagyunk így ezzel.

Amikor elkezdtem tanítani, egy elgondolásom volt, ami most is meghatározza a munkámat: nem akarom a hittanórát ledegradálni csak erkölcs, vagy csak történelem oktatásra; ezek persze részei az óráknak, de a legfontosabb, hogy élő istenkapcsolatra tanítsuk a gyerekeket. Illetve jelen esetben a tanítás helyett inkább az átadás, vagy a közvetítés szót használnám: közvetíteni csak azt tudom, amit a személyes találkozásból kapok az Úrtól, ez a hajtóereje a mi munkánknak. És igen, rengeteg segítséget kapunk a Kateketikai Irodától, amiért hálásak vagyunk, valamint most már számtalan színvonalas hittankönyv is a segítségünkre van, de mindezek semmit nem érnek, ha nem szánok elegendő időt az imádságra. A szentmise után a legerőteljesebb erőforrásom a hétfői imaalkalmunk, ahol már közel tizenöt éve imádkozunk négyen a barátnőimmel; egy nagy, megoldhatatlannak látszó probléma miatt ültünk le annak idején imádkozni egészen egyszerűen, és azóta is „szentek” ezek az alkalmak. Az Isten jelenlétében eltöltött örömteli percek, a sok imameghallgatás, az Úr vezetése, a sok csoda! Enélkül nem lenne ilyen boldog az életem.

Szintén az első időkben olvastam valahol ezt a súllyal bíró mondatot:

„Vigyázz, hogy ne beszélj többet Jézusról, mint Jézussal!”

Ez egy nagyon fontos vezérfonal a számomra. Szerintem minden hitoktató megtapasztalta már azt a kísértést, hogy rutinból tud beszélni arról a csöppnyi evangéliumról, és annak üzenetéről. Ezt igazából gyorsan el lehet sajátítani, ha még humorod is van, vagy játszol valamilyen hangszeren, végképp megy a dolog. Csak épp a személyes istenkapcsolat hiányzik, amit egyedül az imában tudok megélni, ez az a „kis” adalék, ami nélkül csak tanítunk, és nem közvetítünk. Néha volt már, hogy sírás környékezett, miután kijöttem egy-egy felsős óráról, mert óra végére erősen egymásnak estek a gyerekek, de olyan csak kevésszer volt, hogy az óra eleji imádságot valaki megzavarta volna.

Nekem ez még mindig akkora élmény! Hívjuk, és tényleg ott van a Szentlélek! Szeretem ilyenkor „hallani” a csendet, látni a tekinteteket, vagy épp a becsukott szemeket, erre nyitott az öt, és a tizenöt éves is, és ez annyira jó! Éppen ezért most azon dolgozom, hogy ezek az óra eleji áhítatok kicsit hosszabbak legyenek. Ha eredményekről kellene írnom, ezeket tudnám felmutatni, sajnos hittanversenyt még nem nyertek a tanítványaim.

Egyébként a családom és az otthonom a legjobb hely ezen a világon: védelem és oltalom számomra. Tökéletlenek vagyunk, furák, néha hangosak, eléggé esendők, de erős a kapocs, és jó együtt lenni. A jelenlegi munkatársamat tudom, sokan megirigyelik; az áldott Kecskés Laci nagy segítségemre van, mert szeret előre állni, én pedig nem annyira. Lendületes és agilis, nagyon jól tudunk együtt dolgozni, igazán hálás vagyok érte.

Ha valaki elolvasta ezeket rólam, köszönöm!
Áldjon meg az Úr Mindannyiótokat!
A Szentlélek pedig újítson meg bennünket, hogy mindvégig örömmel tudjuk hirdetni az örömhírt!

 

 

Share