Egyéb

Isten az életünk kormányzója – Vendégünk: Vinczéné Kiss Andrea

2017 szeptemberében induló sorozatunkban egyházmegyénk katekétáit szeretnénk bemutatni, akik személyes írásukon keresztül mesélnek arról, mit is jelent számukra hitoktatónak lenni. Következő vendégünk Vinczéné Kiss Andrea kunszentmártoni hitoktató volt, aki a életútja mellett mesélt arról is, mivel tölti szívesen a szabadidejét. 

Vinczéné Kiss Andreának hívnak. Jelenleg félállású hitoktató vagyok Kunszentmártonban, valamint három gyermekes családanya. Hívő nagycsaládban nőttem fel, életemnek mindig is része volt a hit. Gyermekkoromban imaközösségbe jártunk, az itt tapasztalt istenélmények segítettek át a nehéz tizenéves koron, amikor annyi minden megkérdőjeleződik és bizonytalanná válik az ember életében.

1983-ban születtem Szentes városában. Másfél évvel idősebb bátyámmal és hét évvel később érkezett húgommal osztottam meg a gyerekszobát, ez pedig sok mindenhez jó alapot adott. A középiskolát Kecskeméten, az Angol Kisasszonyok szakközépiskolájában végeztem, majd tanulmányaimat Szegeden folytattam hittan-német szakon. Papíron tehát német tanár is vagyok, de az igazat megvallva soha nem dolgoztam benne… 🙂 Államvizsga előtt pár hónappal férjhez mentem 2008-ban, és az esküvő évében elkezdtem a hitoktatást itthon, a régi általános iskolámban – igazán különleges érzés volt. Első munkaidőm egy évig sem tartott, ugyanis első kisfiunk már 2009 tavaszán megszületett. A hosszú, tanulással telt évek után az anyaságot fellélegzésnek és szabadságnak éltem meg. Első gyermekünket két kistestvér követte, utóbbi karácsony éjszakáján kívánt megérkezni, végül 25-én 9 órakor született meg. Nagyszerű élmény volt! Ahogy Dávid három éves lett, a helyzetem úgy alakult hogy ismét elkezdhettem a hitoktatást. Ezúttal már órarendi keretek között a 6., 7. és 8. évfolyamban, valamint azóta is nagy örömömre a Szent Anna Katolikus Óvodában is. Lassan, életem feléhez közeledve csak azt tudom mondani, amit mindig is, hogy

“…nem bántam meg azt, hogy életem kormányzását egy nálamnál sokkal magasabb és végtelenebb személyre bíztam!”

Amikor bármilyen nehézség vagy öröm ért az életem során, Ő mindig boldogan hozott ki belőle, és egyik sem volt céltalan vagy értelmetlen. Szabadidőmben jelenleg nagyon nagy örömömet lelem a lovakkal való foglalkozásban, olvasásban, emellett lelkes néptánc tanuló is vagyok.

Köszönöm hogy végigolvastad! 🙂

 

 

 

 

Share