“Nem ti választottatok engem, hanem én titeket” – Vígh Andreával beszélgettünk

2017 szeptemberében induló sorozatunkban egyházmegyénk katekétáit szeretnénk bemutatni, akik személyes írásukon keresztül mesélnek arról, mit is jelent számukra hitoktatónak lenni. Következő vendégünk Vígh Andrea szegedi hitoktató volt, aki hitoktatási helyének lehetőségei mellett mesélt arról is, hogy milyen területeken kapott talentumokat a Jóistentől.

Vígh Andrea vagyok, tősgyökeres szegediként vallásos családban nőttem fel. Nagymamám a szegedi szeminárium dolgozója volt, Édesanyám pedig jelenleg is sekrestyésként dolgozik.  Elkötelezettsége, Istenkapcsolata, hűsége mindmáig példa számomra és fontos mérföldkő a munkám tekintetében.

Jelenleg a belváros iskoláiban dolgozom elsőstől nyolcadikosig minden korosztályban. Hála Istennek, a kollégák részéről szinte csak segítő szeretetet tapasztaltam, sokszor megosztjuk tapasztalatainkat, kikérjük egymás véleményét, ez pedig nagy segítség a mindennapokban. Ami érdekesség, hogy a hitoktatásra sosem úgy gondoltam azelőtt, mint ami számomra is járható út lehetne. Frissen végzett bölcsészként váratlanul jött a meghívás, és Jézus azóta mindennap megmutatja:

 

„Nem ti választottatok engem, hanem én titeket…”

Természetesen ezen az úton örömek és nehézségek is adódnak bőven. Inspirációt jelentenek a különböző korosztályok különféle adottságai, problémái, kérdései, szeretem a pörgést, ami ezzel jár. Szeretem, amikor a szünetekben is beszélgethetek a gyermekekkel örömeikről/bánataikról, rámosolyoghatok a kollégákra, és – sajátom nem lévén – lelki gyermekeimként tekinthetek növendékeimre. Nehézséget jelent sokszor türelmesen kivárni vagy meglátni (sőt, olykor nem látni) a mag szárba szökkenését, pedig jól tudom, hogy „Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést Isten adta”.

Nagy öröm számomra, hogy plébániánkon nemcsak a gyermekek, hanem szüleik is szép számmal bekapcsolódnak programjainkba, így folytonosan nő és gyarapszik közösségünk új emberekkel. Munkámat nagyban segítik kiváló munkatársaim a plébánián. Mivel a hitoktatáson kívül kántori és börtönpasztorációs talentumokkal is megajándékozott a Jóisten, leginkább azt szeretem megélni, amikor különböző helyzetekben különféle módokon kell helytállnom, mert ebben érzem igazán Szent Pál gondolatát, amit küldetésemnek is tartok egyben:

”Mindenkinek mindene lettem…”

Vallom ezt annak kapcsán is, mert egyszerűen nem tudok kevesebb lenni, ha a Jóisten dolgaiban járok el. Remélem, még sokáig megkapom az ehhez szükséges fizikai-szellemi erőt és lehetőséget!

Share
Tovább az eszköztárra