Sajtóapostolként hirdetni az örömhírt – Zólyomi Norberttel beszélgettünk

2017 szeptemberében induló sorozatunkban egyházmegyénk katekétáit szeretnénk bemutatni, akik személyes írásukon keresztül mesélnek arról, mit is jelent számukra hitoktatónak lenni. Következő vendégünk Zólyomi Norbert szegedi hitoktató volt, aki a sajtóapostolság mellett arról is mesélt, hogyan szeretné hirdetni az örömhírt.

Nevem Zólyomi Norbert, általában Norbi bácsinak szólítanak a gyerekek, akik az óvodás korosztálytól a középiskolásig találkozhattak már velem. 1995 óta folyamatosan végzem katekéta szolgálatomat a Szeged-tarjánvárosi Szent Gellért Plébánián. Sok helyen megfordultam már ezen kívül és örömmel mondhatom, hogy van olyan hittanosom, akinek a gyermeke is tanítványom lett. 

Mivel felnőttkori megtérő vagyok, számomra nagyon fontos inspiráló tényező a hitoktatásban az Isten-keresés, ezért inkább evangelizációnak tekintem a kateketikai szolgálatomat. Saját istenélményemen túl egyházközségünk családias jellege is segít a nehéz helyzetekben; kollégáimtól sok segítséget kapok és igyekszem viszonozni azt nekik. A legnagyobb nehézségek számomra a tipikusan ateista lakótelepi közegből fakadnak: a közömbösség, az érdektelenség, a „kötelező tantárgy”, a „legyünk túl rajta” gondolkodásmód. Továbbá a tananyag átadása és a lelki életre való nevelés összehangolása a túlságosan szigorú, előírt, kötött keretek közepette.

Az egyik legnagyobb ajándék szerintem, amit a hitoktatás terén (is) kaptam a sajtóapostolság. Ez alatt azt értem, hogy korunk technikai vívmányait az evangelizáció szolgálatába állíthatjuk; legyen szó újságról, fényképről, honlapról, levelező rendszerről, vagy bármely más médiumról, nagy örömmel használom fel a katekézis során (is). Úgy gondolom, közvetlenségem és nyitottságom a gyermekek iránt is egyfajta pozitív adottság. Számomra azok a pillanatok, élethelyzetek jelentenek különös örömet, amikor a tanításon kívül kerülök a tanítványaimmal közelebbi kapcsolatba. Ez a hétköznapokban a legkisebb mosolytól a mélyebb lelki beszélgetésig terjedhet. A hittantáborok, lelki napok, plébániai közösségi programok, mind megerősítései a sokszor kilátástalannak tűnő erőfeszítéseknek. Büszkének talán nem mondanám magam, de eredményesnek olyan értelemben igen, hogy sok hittanosom szeretettel vesz körül. Természetesen egyfajta cél elérését jelenti, amikor egy-egy csoport fiatal eljut az elsőáldozásig, bérmálkozásig.

Véleményem szerint a küldetésem nem csupán kateketikai: aki az evangéliumot szeretné átadni másoknak, annak nem lehet csak pedagógusi hivatása, egész személyiségemmel szeretném hirdetni az örömhírt. Még ha méltatlannak is érzem rá magam – mint a kafarnaumi százados –, de tudom, hogy minden helyzetben meg kell mutatni hitemet, hiszen: „Uram, nem vagyok méltó, hogy betérj házamba. Csak szólj egy szót…”

Share
Tovább az eszköztárra