Egyéb

Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület – II. alkalom

Dr. Versegi Beáta Mária CB, a Nyolc Boldogság Közösség tagja Való-e nekünk az Eucharisztia? címmel tartott előadást a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében. A Szeged-Csanádi Egyházmegye március 2-án, ebben az évben második alkalommal rendezett mindenki számára nyitott előadást a Katolikus Házban. A közös együttlétet egy mindenkit megmozgató feladattal kezdték a jelenlévők, ahol a testükre, mint a Szentlélek templomára figyeltek. A gyakorlat után párokban megoszthatták gondolataikat arról, hogy való- e nekik az Eucharisztia. Az interaktív bevezetőt követően Beáta nővér előadásában az embert antropológiai szempontból, a biblikus gondolkodás szerint mutatta be. Beszélt az embereket összekapcsoló teremtményi voltunkról, majd az ember kezdettől fogva adott korlátairól, melyek nem akadályok az életünkben, hanem velejárók. Előadása második felében beszélt az Eukarisztiáról. Az étkezés kapcsán kiemelte, hogy az étvágy kezelése fontos, így az is hogy hogyan veszem magamhoz az ételt, adott esetben az Oltáriszentséget. A hallgatóságot arra buzdította, hogy éljenek a szentáldozás lehetőségével. Beáta nővér rámutatott, hogy Jézus akkor is belép a szívünkbe, ha mi még nem érezzük magunkat késznek rá. A Bibliában szereplő meggyógyított betegek kapcsán hívta fel a hallgatóság figyelmét arra, hogy legyünk hálásak, merjünk köszönetet mondani, amikor egy- egy napunkra visszatekintünk. A hálaadás megerősíti bennünk a napközben történteket. 

Szalainé Milasin Katalin

 

DSC_0333

kép 1 / 4

Share