Közösségi élményt adni – Vendégünk: Vargáné Tamasik Gabriella

2017 szeptemberében induló sorozatunkban egyházmegyénk katekétáit szeretnénk bemutatni, akik személyes írásukon keresztül mesélnek arról, mit is jelent számukra hitoktatónak lenni. Következő vendégünk Vargáné Tamasik Gabriella hódmezővásárhelyi hitoktató volt, aki tanítói hivatása mellett arról is mesélt, hogy katekétaként hogyan tudja megszólítani a fiatalokat.
Vargáné Tamasik Gabriella vagyok, Hódmezővásárhelyen teljesítem a hivatásomat már idestova húsz éve. Eredetileg tanítóként végeztem, de miután a Jóisten “tejjel-mézzel” magához édesgetett, azt éreztem, hogy ezt el kell mondanom mindenkinek, főleg azoknak a gyerekeknek, akikkel foglalkozom.
Mióta visszamentem dolgozni, már csak hittant tanítok. Ez talán nem is jó kifejezés, inkább azt mondanám, hogy próbáltam, s próbálom a Jóistent megismertetni azokkal a kicsikkel, s nagyobbakkal, akikkel eddigi munkálkodásom során találkoztam. Az első években nyolc-tíz helyre is jártam, az óvodásoktól egészen a nyolcadik osztályosokig, egészséges gyerekektől az értelmi fogyatékosokig voltak hittanosaim. A hely, a csoport, a létszám évenként változott. Pár évvel ezelőtt, mikor bekerült a hitoktatás a tananyagba, lecsökkent a szolgálati helyek száma, a korcsoport pedig az első osztálytól nyolcadikig szűkült. Jelenleg két iskolában vagyok délelőtt. 
A mai világban nem egyszerű dolog Istenről, hitről, erkölcsről beszélni, hiszen az anyagi dolgok már kis kortól elvonják a gyermekeink figyelmét a lelkiekről, sőt a nagyobbak sokszor ki is mondják, hogy minek a hittan, felesleges tantárgy. Ennek ellenére mindig örömmel megyek a gyerekek közé, feltöltődök a kisebbek szeretetétől, attól, ahogy várnak, amilyen vágyakozóak, nyitottak Istenre. Kihívást jelent a nagyobbak szókimondása, háborgása, gyakran elgondolkodtat, hogy mit is lehetne tenni annak érdekében, hogy senki se vesszen el a rám bízottak közül. Próbálkozok olykor több módszert is alkalmazni, hogy lekössem a gyerekek figyelmét, felkeltsem érdeklődésüket, de mégis azt tapasztaltam meg a húsz év alatt, hogy a személyes jelenlét, a belőlünk áradó szeretet, a gyermekek meghallgatása az, ami talán közelebb tudja vinni őket Istenhez. Fontos számukra a közösségi élmény, ezért hitoktató-társaimmal többször szervezünk olyan programot, ahol hittan órán kívül is együtt lehetnek imában és szeretetben. Egy idősebb hitoktató mondta nekem, hogy mi nem aratunk, csak vetünk, ami talán azt jelenti, hogy sokszor nem is látjuk a munkánk eredményét. Számomra eddig talán az volt a legnagyobb sikerélmény, amikor azok a gyerekek, akik nagyon nem akartak hittanra járni, elutasítottak, egy év elteltével meghívtak a farsangjukra, s mikor mondtam, hogy a másik iskolában is akkor lesz, akkor ezt mondták: “Ugye a miénkre jössz, mert minket jobban szeretsz?”.
Share
Tovább az eszköztárra