Egyéb

Bibliai bábkészítés Szegeden

2019 júniusának utolsó hétvégéjén különleges figurákkal népesült be a Szeged-Alsóvárosi Ferences Plébánia. A Szeged-Csanádi  Egyházmegye szervezésében, határon túlról is érkeztek a bábkészítő műhelyre, amelyet Gelley Anna, a Szent Jeromos Társulat munkatársa vezetett.
Tizenkét katekéta és pedagógus szabott és varrt bibliai történetek megelevenítéséhez használható alakokat: embereket, állatokat, valamint az ezekhez tartozó egyszerű ruhadarabokat, kiegészítőket. Különleges út elkészíteni ezeket a figurákat; találkozhattunk önmagunk határaival, megtapasztalhattuk a közösség erejét, az együtt haladás örömeit, nehézségeit és az elkészült bábokkal a szentírási történetek által az Istenhez is közelebb léphettünk. Ezen bibliai figurák segíthetnek mindennapi igyekezetünkben, hogy  a gyermekek mindinkább jelen tudjanak lenni a hittanórákon és megérintődjenek a Szentírás által. A résztvevők az alkotás során megismerhették Bibliában olvasható, öltözékkel, öltözködéssel kapcsolatos rendelkezéseket, továbbá érdekességeket hallhattak az ókori keleti emberek életkörülményeiről, viseletéről.
A körülbelül 30 cm magas, mozgatható testek természetes anyagokból készültek. Az esztétikus megjelenésen kívül lényeges sajátosságuk, hogy mindennapi használatra alkalmasak, jelentős motiváló hatással bírnak, minden korosztálynál segítik a bibliai történetek megértését, elmélyítését.
Az elkészült munkákból a kolostor kertjében bemutatót rögtönöztek a jelenlévők, amely során a gyakorlatban megvalósíthatták az elhangzott módszertani ajánlásokat, de saját ötleteket is kipróbálhattak a résztvevők. A módszer nem minden, de mindenhez szükség van (legalább) egy módszerre! A kreatív és élményszerű hitoktatás egyik nagyszerű lehetősége, mikor nem csak tanulunk egy- egy bibliai történetről, de meg is formázzuk a bibliai személyeket, jeleneteket!
 
Írta: Vargáné Bögi Veronika
 
 
Share