Egyéb

Fórumot szerveztünk a Gál Ferenc Főiskolára

2019. november 25-én fórumot szerveztünk a Gál Ferenc Főiskola Glattfelder termébe ?A hitoktatás keretei és koordinációja egyházmegyei szinten? címmel.
A kerekasztal beszélgetés meghívottjai Kondé Lajos pasztorális püspöki helynök, Pálfai Zoltán makói plébános és Iványi László orosházi esperes plébános valamint az atyák munkatársai, a plébániához tartozó katekéták voltak.
A fórumon beszámoltak a hitoktatók és az atyák arról, hogy miképpen zajlik a plébániákon a tervezés, az együtt gondolkodás, hogyan történik a kapcsolatépítés a hitoktató és a plébános között, és hogy mennyire tudnak a plébániák számítani az önkéntesek munkájára. Szó esett arról is, hogy melyek lehetnek a közösségi munka nehézségei, hogyan lehet ezeken átjutni, és hogy milyen ajándékai lehetnek csapatmunkának.
A meghívottak beszámoltak arról is, hogy a hitoktatáson kívül milyen pasztorális tevékenységeket terveznek együtt a különböző plébániákon. valamint arról is megosztották gondolataikat, hogy mi lehet a helyes arány egy-egy plébánián arra vonatkozólag, hogy a plébános mennyire tartsa kézben a különböző programok szervezését, azok lebonyolítását.

Share