Óralátogatás

 

A Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Irodája számára fontos, hogy figyelemmel tudja kísérni hitoktatóinak útját, módszertani, szellemi és lelki fejlődését, ennek megfelelően időnként megtekintik a hitoktatók egy-egy tanóráját. Az kiválasztott alkalmon passzív megfigyelőként vannak jelen, majd az óra végeztével a tapasztaltak – és jegyzeteik – alapján visszajelzést adnak a hitoktatónak, hogy mik voltak jól sikerült elemei az órának, és mik azok, amelyeken még lehetne javítani.

A látogatás alapvető célja a hitoktató helyzetének felmérése (adott intézményen belül), oktatási lehetőségeinek megismerése, a folyamatos és hatékony kapcsolattartás a hitoktatóval, illetve új ingerek (pl. fejlődési lehetőségek, egyéb módszertani javaslatok) adása, amelyek a hitoktató folyamatos fejlődésre való törekvését hivatottak fenntartani.

Share
Tovább az eszköztárra