Mentorképzés

baratsag-ikon

     A Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Irodája 2013 őszén indította el a Szent Barnabás Mentorprogramját. A program létrejöttét az indokolta, hogy az egyházmegye katekétái között többen voltak olyanok, akiknek pályakezdőként egymaguknak kellett megbirkózni olyan szakmai kihívásokkal és a nevelés során felmerült problémákkal, melyeket egyedül nehezen tudtak megoldani. A kezdeti nehézségek könnyen vezettek elmagányosodáshoz, kiábrándultsághoz, illetve az emberi, szakmai kiégéshez.

     Hasonló jelenségekkel kellett megküzdeniük a húsz-harminc éve pályán lévő hitoktatóknak is, akik nem a kezdeti kihívások, hanem a közelmúltban bevezetett adminisztratív feladatok, valamint az új generáció által támasztott sajátos igények, módszertani- kommunikációs és pasztorális tevékenységek miatt lesznek egyre inkább leterheltebbek és sok esetben szakmailag egyedül maradnak.

    Kateketikai Irodánk saját missziójának tekinti a katekéták és a csak iskolai viszonyok között szolgáló hitoktatók hivatásának megerősítését, szakmai, -lelki és pasztorális támogatását. Ennek módszertanaként bátran, de kellő körültekintéssel hagyatkozunk a mentorálás metodológiájára, melyet a pedagógusképzésben már több évtizedes tapasztalattal használnak. Jelenleg – a támogatóknak köszönhetően – két év alatt 60 órás elméleti majd egy egész éves kísérő – szupervíziós folyamat keretében képezzük az egyházmegye mentor-katekétáit.

Share