Hittanos találkozó

A Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Irodájának fontos célja olyan programok szervezése, amelynek keretein belül mind a hitoktatók, mind a fiatalok mélyülhetnek hitükben, mindezt közösségi tevékenység által elérve. Ezen cél megvalósulására az iroda az Ifjúságpasztorációs Irodával (IPC) szorosan együttműködve minden félévben szervez hittanos találkozókat az egyházmegyében; a tavaszi találkozó helyszíne minden esetben Szeged, míg ősszel az egyházmegye egy más szegletében tölthetnek el egy napot a fiatalok. A nap mindig valamilyen tematika köré épül, a gyerekek pedig a zenés reggeli indítás után csoportokra bontva mennek tovább olyan állomásokra, amelyet egy-egy egyházmegyei hitoktató, vagy még éppen képzésben levő, de hitoktatónak készülő főiskolai hallgató felügyel. A napot gitáros szentmisével szoktuk zárni, hogy közösen hálát adhassunk az egymással – és Jézussal – történt találkozásunkért.

Az egyházmegye legutóbbi hittanos találkozója az orosházi Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvodában került megrendezésre 2016. 10. 08-án, szombaton. Az eseményről bővebben a Magyar Kurír cikkében olvashatnak. A következő hittanos találkozó helyszíne – hagyományosan – a szegedi Alsóvárosi Ferences templomban lesz 2017. április 22-én, szombaton.

Share